Pajzsmirigy betegség mögötti lelki okok
Kata egy teenager lány, aki már 16 évesen teljesen el van keseredve az életétől. Édesanyja hozta hozzám, mert Kata haragszik az egész világra, azon belül pedig kiváltképp a szüleire.
Rendszeres akarnok dührohamok, szüleivel való teljes tiszteletlen beszéd és teljes engedetlenség jellemezte. Igazi lázadó volt a teenager kort jellemző tipikus hozzáállással, de ez a fajta lázadás még a normális határokon is túlmutatott az ő esetében. Kata próbált mélyebb emberi kapcsolatokra szert tenni, de mindig kívülállónak érezte magát mindenhol, meg nem értettnek és minden vágya az volt, hogy megértsék és elfogadják őt úgy ahogy van. Természetesen a legbelsőbb vágyunk mindig az, bármennyi idősek is vagyunk, hogy ezt a szülőktől kapjuk meg elsődlegesen. De mivel Kata meg nem értett és ez mindennél jobban fáj neki, ezért iszonyatos düh alakult ki benne a szüleivel szemben. És ez a düh elsősorban őt pusztítja belülről, ugyanakkor a környezetére is folyamatosan mérgezően hatott, hisz minden helyzetben visszaigazolást keres az érzéseire, minden közel állótól várja a visszaigazolást, hogy ahogy ő érez és ahogy ez neki fáj, az jogos. Szimplán azt akarja hallani, hogy a szülei cikik, hülyék és jogos a szenvedésének minden pillanata. Ez még így ilyen formán bele is férne a normálisnak tartott teenager-syndrómába, amin minden gyermek keresztül megy. De sajnos nála ez eltúlzott, annyira, hogy Kata néha már eldobná az életét annyira meg nem értettnek és méltatlannak érzi magát. Ez viszont már veszélyes, és ez az a pont, mikor a szülőnek ezt komolyan kell venni és szakmai segítséget kell kérnie. Nem szabad ezeket a szavakat elengedni a fülünk mellett, hogy ezt úgysem gondolja komolyan, mert mi van, ha a gyerek akár egy perc zavarodottságában is épp komolyan gondolja.

Fontos a teenager kori lázadás célját megérteni, amely nemcsak a hormonális változás miatt következik be. Az anyatermészetben rend van, és mindennek oka és célja van. Mindennek rendeltetése van! Ahogy genetikailag programozva vagyunk fejlődésünkben, úgy a pszichikai jellemünkben is alakulnak létfenntartó célú programok, mely a viselkedésünket a túlélésre programozzák. A pubertás lázadás nem szól másról, mint a bizonyítani akarás és tettre készségre való felkészítésről, amely a gyermeket az életre valóságra készíti fel, hogy életképes felnőtt legyen. Az életképtelen gyermek teher a szülőkre és a társadalomra nézve. Gyermeki lázadás, nemcsak az egovilág erősödéséről szól, hanem a fiatal felnőtt tudja hogyan kell, már van elképzelése róla és meg is akarja mutatni, hogy hogyan is lehet azt jobban csinálni… Legyen is így, mutassa csak meg….adni kell ennek teret az ésszerűség határán belül, mert ezáltal az 'Én' képes vagyok rá és a tetterő felépül a kamaszban. A mai gyerekek nagyon okosak, építeni kell bennük a hitet magukban, hogy bármire is képesek, ha akarják. Terelni kell őket arra, hogy elmondhassák hogyan tudják ők ezt jobban csinálni, de akkor mutassák is meg, ne csak beszéljenek róla. Ha buknak, azzal is fejlődnek, legalább megpróbálták. Nincs sikertelenség, csak próbálkozás van.
Kicsi gyermek még akaromban él, én-birtoklás énjét építi, ami szintén rendjén van, hiszen a kisgyermek még minden élménnyel és tárggyal, vággyal azonosul, még egy vele. Még azonosul mindennel, ami őt körbe veszi, vagy ami benne vágyként megfogalmazódik. Hagyni kell őket is akarni és teljes megértéssel lenni velük, ha vágyakozásuk tárgya meghiúsul és elkeserednek. Ilyenkor úgy érzik magukból veszítenek el egy darabkát, azért tudnak olyan szenvedélyesen vágyni és minden porcikájukkal elkeserdni. Még egyek mindennel. Nem épült fel az elkülönült Én-ségük.
Katára visszatérve, a teljes empatikus meghallgatás volt a hozzáférési kulcs. Élvezte a figyelmet és a teljes elfogadást, hogy itt nincs se jó se rossz…..itt bármit mondhat, Ő szerethető…. így épül egy út önmaga elfogadása felé. Minden viselkedési forma visszavezethető egy gyökérre: Szeress, hogy megtanuljam szeretni magam és az életem! Minden szülőnek ezt az egy alapvető programot kéne mélyen a gyermekben felépítenie. Ha ezt jól csinálja, annak a gyereknek már stabil alapot adott egy sikeres és harmonikus élethez. De!! Mivel a szülők sem kapták ezt sok esetben meg, a feltétel nélküli szülői elfogadást és szeretet, ha ezt nem tanulták meg, sajnos nem is tudják tovább adni.

Rák havában született kislány természetesen hozta az ego-személyiségének fejlődését fémjelző természetbeli attitűdöket; akarom, nekem minden jár, mindenkinél mindent jobban tudok, egyedüllétre való igény, depresszióra való hajlam. Érteni kell azt is, hogy ego-személyiségében ő milyen feladatot hozott magával. Lelki fejlődésünket szolgáló feladataink szerint válasszuk a szüleinket és az élethelyzetünket, születésünk helyét, időpontját, mindent.
Fontos, hogy értsük vannak általános bölcsességek, melyek útjelzők az Élet nevű utazáson. Ha megértjük, hogy Kata hozott egy megfejlődni való életfeladatot és a szülők ezt értik és figyelembe veszik, akkor könnyebb a napi szinten való elfogadása a gyermek viselkedési kilengéseinek. Vannak általános szabályok és vannak specifikus, egyénre szabott információk, melyek mind iránytűként szolgálnak csak csupán, hogy megértsd a másik embert, mindenekelőtt a gyermekedet. Ha megérted, elfogadod, ha keresed a válaszokat, megjönnek azok. Minden mi a szülőnek fejlődés az fejlődés a gyermeknek is és fordítva. Együtt tanuljuk az Élet nevű játékot.
Végül kicsi Katám pajzsmirigy problémája is gyógyulásnak indult, ahogy a sok 'nem értenek meg engem', 'nem fogadnak el engem', 'nem szeretnek engem', 'én nem vagyok szerethető' rossz elmesémák, imprintek, engrammok által felgyülemlett harag elkezdett kioldódni a torokcsakrából. Sok elfojtottság és kimondott, de nem megértett szó miatti lelki fájdalmak, traumák elakadást okoztak a torok energetikai áramlásában, ami idővel vérkeringési problémát, illetve a hozzá kapcsolódó szervek diszfunkcióját okozza (sorvadást vagy gyulladást). *Szinte minden fizikai megbetegedés mögött lelki okok állnak, kivételt képeznek a sugárzás, mérgezés, illetve egyéb külső fizikai károsodást okozó balesetek, behatások. Javaslom a fizikai és lelki okokat együttesen kezelni hozzá értő orvosokkal és lelki támogatást nyújtó terapeutákkal együttesen. Lelki problémák, traumák önálló oldása sokszor beindítja a fizikai gyógyulást is, ellenben csak a fizikai gyógyítás sok esetben nem szünteti meg a gyökér okot, így a betegség jön-megy, avagy más módon jelentkezik.